Költöztetés

A költözés pszichológiája – dobozoljunk be egy életet

A költözés pszichológiája – dobozoljunk be egy életet

Költözésre adjuk a fejünket, olykor szándékosan, olykor pedig kényszerből. A költözéssel együtt bedobozoljuk életünket, emlékeinket és szembenézünk új szituációkkal, amelyek csak ránk várnak. Számos élethelyzetben kényszerülünk költözésre, ám az első pillanatban gyakran eszünkbe sem jut, hogy a költözés pszichológiája milyen szinten fogja befolyásolni életünket, akár nyomot hagyva lelki világunkon is. Ebben a bejegyzésben a költözés lelki oldalairól kaphat bővebb információt, amelyet olvasva akár magára is ismerhet majd.

Ismét pakolunk, dobozolunk, akár hetekig is… ismét költözünk. Új élet, új feladatok, új kihívások várnak bennünket. Van, akit a költözés gondolata megrémiszt, van, akit ugyanez a gondolat tettekre sarkall. Sokan tragédiaként élik meg a költözés gondolatát attól függően, hogy milyen ok miatt kell lakóhelyet váltaniuk.

Otthonunk az a megszokott légkör, amely optimális esetben biztosítja számunkra a nyugalmat és a harmonikus, kiegyensúlyozott életet. Ha ez a rend felborul, csorbulhat biztonságérzetünk és ez frusztrációt kelthet bennünk. Annak érdekében, hogy elkerüljük a költözéssel járó plusz idegeskedést, hozzáállásunkon bármikor változtathatunk. Holmijaink pakolása, szortírozása segíthet a régi dolgoktól, emlékektől való elszakadásban és teret adhat az új élmények könnyebb befogadásához.

HA KÉPESEK VAGYUNK POZITÍVAN HOZZÁÁLLNI A KÖLTÖZÉS GONDOLATÁHOZ, VÁGYUNK AZ ÚJ DOLGOK FELFEDEZÉSÉRE, AKKOR MÁR FÉLIG SIKERREL ZÁRTUK A KÖLTÖZÉSÜNKET, HOLOTT MÉG EL SEM KEZDTÜK AZT A VALÓSÁGBAN.

Holmijaink, személyes dolgaink és bútoraink átköltöztetése kapcsán természetesen még maradhat bennünk negatív érzés, amely azonban könnyen orvosolható, ez pedig annak gyakorlati kivitelezése. Költözésünket alaposan meg kell terveznünk, a csomagolást időben el kell kezdenünk illetve a cipekedéshez, a bútorok összeszereléséhez és a szállításhoz segítséget kell hívnunk. Természetesen ez a folyamat külső segítség nélkül is sikerülhet, ám ebben az esetben lelki egyensúlyunk komoly sérülést szenvedhet, hiszen gondoljunk csak bele, mennyi idegeskedéssel jár a költözés folyamata önmagában is. Pláne, ha nincs segítségünk. Tehát lelki nyugalmunk megtartása érdekében célszerű szakértelemmel rendelkező segítő kezet keresni.

Melyek ezek az élethelyzetek, amelyek esetében a költözés lelki terheivel is számolnunk kell?

Először is emlékezzünk csak vissza arra, hogy korábban hogyan nézett ki a nagycsaládi élet. A szülők lehetőségeik szerint többgenerációs házakat építettek fel, annak érdekében, hogy gyermekeik és idősödő szüleik életét könnyítve, közösen élhessen az egész család, megélve annak minden előnyét és persze hátrányait is. Több generáció egy fedél alatt. Nagyszülők, szülők, gyerekek egy házban éltek, segítették egymást, lelki és anyagi biztonságot teremtettek maguk körül. Ha nem is egy házban éltek, akkor is ugyanazon településen maradtak, nem szívesen költöztek el egy távolabbi helyre, messze a családi kötelékektől.

Mai rohanó világunkban ez a kép már közel elképzelhetetlen, hiszen az emberek különálló, szuverén élettérre vágynak, sokszor távol a családtól. Ez már egy természetes folyamat a 21. században, hiszen mindenki szeretné megtalálni önmagát. Mindenki sikerre, anyagi biztonságra és boldogabb életre vágyik. E céljaink megvalósításához a szülői ház, a szülőváros, ahol felnőttünk nem biztos, hogy a legalkalmasabb helyszín. Vannak, akik az országhatáron belül törekednek egy jobb életre, és vannak olyan emberek is, akik több ezer kilométer távolságra próbálnak szerencsét.

SOK MEGPRÓBÁLTATÁS ÉRHET MINKET, HISZEN A CSALÁD ÉS AZ EGYÉN ÉLETÉBEN IS TÖBBFÉLE VÁLTOZÁS LÉPHET BE, AMIKOR SZÜKSÉGES LEHET A KÖLTÖZÉS, A VÁLTOZÁS.

Vegyük számba azon konkrét élethelyzeteket, amelyek életkortól függően költözésre sarkallhatnak.

Az egyik leggyakoribb eset, amikor költöznünk kell a munkahelyváltás miatt történik. Sok esetben nem tudunk helyben megfelelő munkahelyet találni és az ingázás sem megoldható. Ekkor célszerű a munkahelyünkhöz közelebb költözni, hiszen ez elénk tárja az új élményeket, az új lehetőségeket mind szakmai mind pedig személyes területen is. A költözés gondolata ebben az esetben pozitív élményeket szülhet, akkor, ha fel vagyunk készülve a folyamatra lelki szinten is.

Az első szituáció a házasságkötés és a gyermekáldás időszaka. Megismerjük életünk párját és úgy döntünk, családot szeretnénk alapítani vele. Ehhez szükségünk lesz egy olyan élettérre, amelyet a közös otthonunknak nevezhetünk. Elképzelhető, hogy korábban egy kisebb albérletben vagy akár a szülői házban éltünk, ám elérkezett az élet egy olyan fordulópontja, amely magával hozza a változást és persze a költözés ötletét is.

Ahogyan nő a család, úgy nőnek az igények is. Nagyobb helyre, bővebb térre van szükségünk ahhoz, hogy gyermekeink zavartalanul cseperedhessenek. Sok esetben láthatunk példát arra, hogy az ingatlan, amelyben egy gyermekkel elférünk, a második vagy akár a harmadik gyermek érkezésével már szűkössé válik. Ismét költöznünk kell, egy tágasabb és nagyobb helyre. Természetesen sokkal bonyolultabb folyamat maga a költözés, ha gyermekeink is vannak, hiszen a költöztetni kívánt tárgyak, bútorok mennyisége arányosan megnövekedett illetve figyelnünk kell arra is, hogy a költözés a lehető legrövidebb idő alatt, a lehető legkíméletesebb módon történhessen meg. Amire ekkor kiemelt figyelmet kell fordítanunk az gyermekeink lelki állapota, hiszen számukra a változás megélése sokkal drasztikusabb lehet, mint egy felnőtt számára. Otthonunk, lakásunk egy olyan birodalom, amely biztonságérzetet kelt, amelyet megszoktunk. A költözés átmeneti időszakában ez a megszokás, ez a biztonságérzet csorbulni fog, mind a gyermekekben, mind pedig a szülőkben. Hiszen a megszokás egyfajta biztonságérzetet nyújt… Lelkünket összezavarhatja a költözési folyamat, mivel a régi lakás már nem otthonos (amint elkezdjük a pakolás, dobozolás, szerelés folyamatát, egyre kényelmetlenebbé válik a helyet), az új házunkat pedig még nem érezzük otthonunknak. Kellemetlen érzés, célszerű elkerülni.

A következő életesemény, mikor az egyik vagy akár mindkét fél költözni kényszerül, az a válás időszaka. Az elválás önmagában is stresszes, negatív érzelmekkel és feldúlt hangulattal jár együtt, ám ehhez társul a költözés is. A két érzés együttesen hatalmas nyomást róhat az emberre, főleg ha mindent egyedül szeretnénk megoldani illetve akkor, ha mindent egyedül kell elintéznünk. Sokszor ez nem megy egyről a kettőre. Mindenképpen gondolnunk kell valamilyen külső segítség lehetőségére akár lelki szinten is – vagyis egy pszichológusra -, emellett a költözéssel kapcsolatos teendők elvégzésére is, vagyis egy jó költöztető cégre. Higgye el, sok esetben sajnos nem elég hatékony a barátaink, családtagjaink segítsége, érdemesebb profi szakemberhez fordulni.

Öregszünk, korosabbá válunk. Az életkor előrehaladtával számolni kell arra, hogy haláleset miatt kell szembenézni a költözéssel. Idős emberek párjukat elveszítve, egyedül maradva egy nagy családi házban… látjuk magunk előtt a képet. Nyomasztó. Költözni kell, hogy oldja lelkében az emlékek súlyos nyomását, hogy ne kelljen egyedül rendben tartania egy kertes házat, hogy ne érezze magát porszemnyi méretűnek a saját birodalmában. Költözni kell, egy kisebb házba vagy lakásba, méghozzá minél hamarabb. Súlyos lelki teher ez, amely párosul az időskori egészségügyi állapot okozta nyomással és a költözködés terhével. Segítség kell, mégpedig a lehető leghamarabb. Az unokák, gyerekek nem tudnak segíteni, mert tanulnak, dolgoznak… kihez forduljon ilyen esetben? Tanácsunk az, hogy kérje szakember segítségét, aki lomtalanításban, bútorok szerelésében és cipelésében jártas. Higgye el, nagy teher esik le a válláról, ha szakemberre bízza ezeket a feladatokat!

Megvizsgáltuk tehát a költözés élethelyzetekhez viszonyított lelki oldalát. Bármilyen helyzetben vagyunk, bármilyen kihívással nézünk szembe, célszerű a költözést a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban elvégezni. Ne okozzunk magunknak olyan plusz lelki megterhelést, melyet könnyedén elkerülhetnénk!

Számoljunk azzal, hogy át tudjuk-e költöztetni holmijainkat egyedül úgy, hogy az a lehetőségekhez mérten ne okozzon plusz lelki megterhelést. Gondoljuk át, tervezzük meg a költözési folyamatot időben és mérlegeljük, képesek leszünk-e szakszerű segítség nélkül megoldani holmijaink csomagolását, szerelését, szállítását. Amennyiben kétségei vannak efelől illetve nincs kedve/ideje a költözés folyamataival bajlódni vagy nem tud segítségül hívni barátokat, rokonokat, úgy célszerű felkeresni egy szakértelemmel és tapasztalattal bíró költöztető céget. Manapság a költöztető cégek nemcsak a bútorok átszállítását vállalják, hanem igény szerint segítenek Önnek bútorai szét- illetve összeszerelésében, kisebb tárgyainak illetve törékeny holmijainak szakszerű csomagolásában illetve lomtalanítási munkálatok elvégzésében is. Fontos hogy megbízható szakemberekre bízza a költöztetési munkálatokat, olyanokra, akik gyorsan ám biztonságosan, megfelelő szakértelemmel végzik el a munkát. 

MEGBÍZHATÓ KÖLTÖZTETŐ CÉGET KERES?

Cégünk komplett költöztetési folyamatok lebonyolításával foglalkozik. Szakembereink segítséget tudnak nyújtani Önnek a holmijai profi és biztonságos csomagolásában, bútorai szerelésében és szállításában. Mindemellett lomtalanítási munkálatokat is végzünk, igény szerint kollégáink készséggel küldenek árajánlatot a komplett lebonyolítási tevékenységre vonatkozóan.

Csapatunk garantálja Önnek a gyors és biztonságos szállítást, mindezt rejtett költségek nélkül! Fuvaraink külső partner által biztosítva vannak, így biztos lehet abban, ha minket választ, nem éri Önt semmilyen anyagi kár a szállítás során. Kérjen árajánlatot, még ma!

IRODA ÉS LAKÁS KÖLTÖZTETÉS, EGYEDI BÚTORGYÁRTÁS BUDAPEST

Bútorszállítás és gyártás

A Bútor-Trans Domestic Kft átfogó segítséget nyújt magánszemélyek és vállalatok számára egyaránt, komplex szállítási és összeszerelési tevékenységek, csomagküldés, áruszállítás esetén.

Prémium minőségű alapanyagok használatával igény szerint bármilyen stílusú és típusú bútort elkészítünk. Mindegy, hogy klasszikus, visszafogott vagy éppen luxus otthonról álmodik, mi megvalósítjuk!

Jogi információk
Céginformáció

Bútor-Trans Domestic Kft.
Hétfő-Szombat: 8:00 – 19:00
+36 30 935 9158
hello@butortrans.com

©2015 - 2023 Bútor-Trans Domestic Kft.

Design, koncepció és fejlesztés: SOLAR STUDIOS

6.000 Ft kedvezmény

MINDEN SZOLGÁLTATÁSUNKNÁL 50%-KAL CSÖKKENTETTÜK A KISZÁLLÁSI DÍJAT!